Get Adobe Flash player

 

év szerint
Gózon Gyula iCal file letöltése
 
Szombat, 18. December 2021, 19:00 - 20:00
Adminisztrátor Találatok : 91  

2021.12.18 19.00

 

A Gózon Gyula kamaraszínház előadása

 

Szervező: Gózon Gyula Kamaraszínház

 

A hónap verse

 

Színházunk 2012 óta havi rendszerességgel jelenteti meg honlapján A hónap verse című rovatot, melynek szerkesztője visszavonulásáig Fehér Ildikó színművész - kurátor volt. Az idei évadban Dóczy Péter színművész viszi tovább a nagy érdeklődésre számot tartó felületet. A fókuszban elsősorban kortárs magyar költők művei állnak, eltekintve egy-egy jeles hónaptól, amikor költőóriások alkotásait olvashatják, videón láthatják  nézőink. A versek sokfélék, más-más hangulatúak, hol derűsek, hol pedig a világ szomorú történéseire hívják fel figyelmünket.

 

 

Az azonos címet viselő A hónap verse most induló előadássorozatunk első alkalmával Mezey Katalin, Szabó Magda, Nagy László, Banka László, József Attila, Térey János  költeményeit hallhatják Nagyváradi Erzsébet, Kálid Artúr, Turóczi Éva, Menszátor-Héresz Attila előadásába , Hajdú László szerkesztésében. Az előadás  során közös beszélgetésre is hívjuk Önöket, szeretnénk elmélyedni egy-egy költő életútjában, a versek keletkezésének körülményeiben, a színművészek személyes kötődésében. Bokor Jutta igazgató asszony támogatásával csodálatos helyszínre leltünk a Rákoshegyi Bartók Zeneházban.

 

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy csak védettségi igazolvánnyal és maszkkal rendelkező látogatókat engedhetünk be!

Vissza

JEvents v2.2.3   Copyright © 2006-2012

 

Fehér Galamb

Országos Népzenei Versenyek

(katt a képre)

Cimbalom mesterkurzus

„Ha eljönnél hozzám Fehér Galambocskám" V.

Leírás és jelentkezés a képre kattintva

 

II. Nemzetközi Kárpátmedencei

Mesterkurzus

Jelentkezni a képre kattintva lehet

 YouTube csatornánk:

 

Programjaink

csütörtök április 25, 10:00 - 12:00
„Kerecsensólyom”
szombat április 27, 10:00 - 19:00
CIMBALOM MESTERKURZUS
vasárnap április 28, 16:00 - 17:00
„Virtuóz kamarázók"
csütörtök máj. 2, 11:00 - 12:30
„Csontváry Kosztka Tivadar”
szombat máj. 4, 16:00 - 17:30
„Csontváry Kosztka Tivadar” II

Köszönjük, hogy adójának 1% - val gondol ránk!

18186354-1-42

 

Támogatók - partnerek

 

GTranslate

Hírlevél feliratkozás

Copyright © 2005-2022. Minden jog fenntartva Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány!